Hogyan lett az ÍRÓTÁBOR?

Szekció
PEOPLE TEAM tábor

Minden gyerek életében eljön a napló- és a versíró korszak. Az évek során rengeteg táborozót láttunk, akik akár még a strandolás helyett is ceruzát rágcsálva üldögéltek a fa alatt. A könyvmolyokról nem is beszélve.

Először csak délutáni foglakozások keretében „tereltük össze” ezeket a gyerekeket, akik néhány lelkes programszervező segítségével felolvasásokat, mesemondó és történetíró gyűléseket rendeztek.

Kiderült, hogy nagyon sok gyerek szeretne még nyáron is irodalommal foglalkozni. Főleg a kortárs irodalom érdekli őket. Az iskolában kötelező klasszikusok a mai gyerekeknek unalmasak, nyelvezetük érthetetlen.

2009-ben aztán elindult az írótábor. A kurzusokat fiatal irodalmárok tartják. Ők azok, akik a legközelebb tudják hozni a tizenévesekhez az olvasást és a legjobban meg tudják szerettetni velük. Segítségükre van a számtalan meghívott vendég – írók, költők, sőt, a slam poetry képviselői közül is jó néhányan.

A versfaragásra a tábor más területén is szükség van. A szabadidős programok alapja már a kezdetektől a csapatverseny. A színes kendőkkel megkülönböztetett teamek egyik első feladata a csapatinduló megalkotása. A csapatkapitányok kedvencei az írótáborból kerülnek ki, hiszen nekik egy percig sem okoz gondot a csapatinduló versbe foglalása. Ha elő kell adni egy jelenetet, rájuk bizton számíthatnak a szövegezésben, legyen a téma „Ősemberek az űrben” vagy „Háry János rockstílusban”.

Ha többet tudnál erről a szekcióról, kattints ide: https://peopleteam.hu/taborok/irotabor-nyari-tabor/

Kapcsolódó
PEOPLE TEAM tábor
Szekció

Az AI a mindennapokban segít

Mai interjúnkban Márkkal, a PEOPLE TEAM idei első mesterségesintelligencia-táborának egyik szervezőjével beszélgettünk. Mesélnél egy kicsit erről a táborról? Mi inspirált…
PEOPLE TEAM tábor
Szekció

A pillanatot megörökíteni

Mai cikkünkben Martin mesél a PEOPLE TEAM fotóstáborában szerzett élményeiről, illetve arról, hogyan segített a PT hasonló érdeklődésű fiatalokkal összehozni.…

Még több