Gyónás és ördögűzés a táborban

Gyerekszem
PEOPLE TEAM tábor gyerekszemmel

Milyenek a tábori hétköznapok? Jó-e kiszakadni a megszokott környezetből? Érdemes-e akár már 7-8 évesen nyári táborba menni? Krisz nyilatkozott a PEOPLE TEAM (PT) 7–17 év közöttieknek szervezett, napközis és bentlakásos változatban is elérhető kecskeméti táborairól, ahova egyedül érkezett, de annál több élménnyel tért haza.

„Háromszor jártam eddig a PT-ben. Az első alkalom számomra mesevilág volt: nyolcéves voltam, és senkit sem ismertem a táborból, de már a buszon barátokra leltem. Azóta két nyarat töltöttem Kecskeméten. A turnusok mind új élményt nyújtottak nekem.

Mivel egyedül mentem a PT-be, és még sosem voltam ilyen sokáig távol idegen helyen, féltettek a szüleim. Kicsinek tartottak a táborozáshoz, de amikor nem akartam hazajönni, megnyugodtak, hogy jó helyen vagyok.

Ottalvós résztvevőként elmondhatom, hogy szerintem kényelmes a kollégiumi ágy és a szoba. Szeretek ott lenni, elég tágasak az épületek, mindig van meleg víz, és tisztaság van. Az is jó, hogy nem kell otthonról ágyneműt cipelni. A menü is rendben van. Kedvenceim a krumplipüré, a rántott hús, a reggeli fánk, a tésztaételek, az instant leves – na meg a gyümik.

Miben lehetne más a PT, mint most? Miért legyen más?! Ami, jó az jó! Az egész egyben egy tuti nyári program. Ha egy kérésem lehetne, azt kívánnám, hogy három turnus helyett négy hetet lehessen a PT-táborokban lenni. Szeretném, ha a továbbiakban is a PT-ben tölthetném a nyaraimat. Ha nagy leszek, mókus [tábori segítő] leszek – ha Ater [fő szervező] is úgy akarja.

Mindegyik szekció király. A kedvenc programom a büfés lányok bosszantása, illetve az Animal Cannibals-koncert, de az Aterral való nyomozást és Baluka–Petra meséit nem lehet felülmúlni. Sok élményt adott a PEOPLE TEAM. Bármit csináltam, soha nem néztek kis butának, és még a törött vízi puskámra is találtak orvosságot. Egyik alkalommal Ricsi barátommal »gengsztereket« füleltünk le, de sikerült Baluka barátnőjét is »feleségül vennem«. Tavaly Ater a körforgalmat szerettette meg velünk.

A legkedvesebb élményem Ater és Baluka velem készült videójához kapcsolódik, a legcikibb pedig ahhoz, hogy eltört a szemüvegem gyephoki közben, és ragasztó tartotta össze. A legviccesebb az első évi gyónás és ördögűzés volt, meg minden spontán jött bohóckodás. A PT-ben a felnőttek is gyereklelkűek. A legfélelmetesebb az volt, amikor egyik éjszaka a médiások a mi folyosónkon próbáltak egy gyilkosos darabot, én meg elhittem az egészet.

A PT-nek hála megtanultam csapatban működni, bátrabb lettem, és a foglalkozásokon elsajátítottam sok apró dolgot. Úgy érzem, az iskolában türelmesen tudom tanítani a kisebbeket, és nem hagyom, hogy piszkálják őket. Önállóbb, érettebb lettem.”

Szívesen olvasnál további kalandokról? Akkor keresd fel a legjobbtabor.hu oldalát! Ha meggyőződtél arról, hogy a PT a legtutibb tábor, ide kattintva tudsz jelentkezni a júliusi és augusztusi turnusokra.

Kapcsolódó
PEOPLE TEAM tábor gyerekszemmel
Gyerekszem

A kuktatábor a kedvencem

Ha diák vagy még, és szeretnél megtanulni sütni-főzni, vagy tisztában vagy az alapokkal, de kipróbálnál új recepteket, és szívesen töltenél…

Még több