A nyár a diákok kedvenc időszaka, egy nyári tábor pedig remek lehetőség arra, hogy a szünetet minél aktívabban töltsék el. Akár programok, akár költségek szerint kutatunk a táborozási lehetőségek után, rengeteg választásunk van. A gyerekünk táboroztatására azonban nem mindig tudunk annyit fordítani, amennyit szeretnénk. Fontos szempont az is, hogy a minőséget vagy a mennyiséget részesítsük-e előnyben – egy ottalvós tábor vagy kettő-három napközis? –, illetve az is, hogy mit szeretnénk, milyen távol legyenek tőlünk a gyerekeink. A következő négy tábor mindegyike más-más árkategóriát képvisel, különböző ellátással és más-más helyszínen szervezik őket.
1. Napközis tánctábor – Little Dance
A tánctábor vezetői Budapest XVI. kerületében fogadják a 4–14 éves korú gyerekeket. A napközis tábor díja 19 200 Ft egy hétre, a kettő vagy több turnusra jelentkezők 10% kedvezményt kapnak . A táncórákon és -foglalkozásokon túl az ár tartalmazza a tízórait, a meleg ebédet és az uzsonnát is. A gyerekek reggel fél nyolctól délután háromnegyed ötig lehetnek a táborban, ami a szülők munkaidejét is tökéletesen lefedi.
2. PEOPLE TEAM-tábor
A PEOPLE TEAM csapata folyamatosan bővülő témakínálattal várja a leendő táborozókat: az „egyszerű” angoltábortól kezdve a MineCraft-élménytáboron át a vegán táborig. A PEOPLE TEAM honlapján bármelyik 7–17 éves gyerek találhat kedvére való témát, akár művészetkedvelő, akár fiatal természettudós. Az elhelyezés a kecskeméti Homokbányai Kollégiumban történik, amely 6 sportpályával, trambulinokkal, konditeremmel, bowlinggal, komoly infrastruktúrával és hatalmas zöld területekkel büszkélkedhet. Amint megérkezünk a tábor helyszínére, izgalmas lehetőségekkel teli gyerekvárosban érezhetjük magunkat. Az egyhetes turnus díja 75 000 Ft, a kedvezményekről azonban mindenképpen érdemes a jelentkezés előtt tájékozódni, mert akár a teljes összeg 50%-át is megspórolhatjuk. Az ár tartalmazza a szállást, a napi háromszori főétkezést (emellett repetákat és uzsonnákat), a témafoglalkozásokat és az azokon használt eszközöket. Az itt töltött időszakot fantasztikusan megszervezett csapatjátékok és a mindennapos meglepetésvendégek teszik még emlékezetesebbé.
3. Ausztria Tábor – Sprachcamp Austria
A bentlakásos német nyelvű élménytábort minden évben Bécsben rendezik. Az Ausztria Tábor, amelynek díja 660 EUR (kb. 215 000 Ft), 8–15 éves gyerekek számára legideálisabb. Kedvezményeket itt is találhatunk: ha testvérek jelentkeznek, az egyik gyerek táborozásának árából 10%-ot engednek el a szervezők. Az ár magában foglalja az oda- és visszautat, az előzetes szintfelmérést és az egész napos interaktív foglalkozásokat. A Sprachcamp Austria biztosítja a táborozók elszállásolását, napi háromszori étkezését, múzeumi és állatkerti látogatásait, mindezt természetesen állandó szakfelügyelet mellett. A helyi szervezésű programokon osztrák gyerekekkel vehetnek részt a táborlakók.
4. Timber Lake Camp
A New York-i nyári tábor az igazán drága táborok közé tartozik, pontos ára 13 950 $ (kb. 4 millió Ft), de olcsóbb early-bird jegyek megvásárlására is van lehetőség. A Catskill-hegységnél fekvő Timber-tónál páratlanul gazdag környezetben nyaralhatnak a gyerekek, az éjszakákat pedig jól felszerelt faházakban tölthetik. Az étkezéseknél a táborozók a hét minden napján saját menüt választhatnak, sőt a helyszínen több ételbár is rendelkezésükre áll. A befizetett összeg a tábori programokat is tartalmazza, amelyek szintén széles spektrumban mozognak: művészeti programok, tánc, sportolás és mindennapos fürdőzés szerepel a repertoárban. A hathetes Timber Lake Camp elsősorban élménytábor, amely igazi, életre szóló kikapcsolódást ígér.