Te is éreztél már honvágyat táborozás közben? Először is nyugi, mindenki járt már így! A PEOPLE TEAM kecskeméti gyerekfesztiváljának szervezői, mókusok és tanárok mesélnek arról, ők hogyan kezelik azt a helyzetet, amikor egy náluk megforduló gyerkőcnek honvágya van.
Zsombor: „Attól függ, hogy hány éves. A kisebbek inkább a »régi« rendszer hiányát érzik, ebben kell támogatni például közös játék, evés által. A nagyobbak már összetettebbek, ezért őket jobb megkérdezni, beszélni róla.”
Fru: „Elmondom neki, hogy nincsen ezzel egyedül, mert nekem is ugyanúgy szoktak hiányozni a barátaim és a családom, amikor külföldön vagyok. Azt is hangsúlyozom, hogy nem mindenki ilyen bátor, hogy egyedül eljöjjön egy ekkora táborba, és hogy legyen nagyon büszke magára emiatt. Mire idáig eljutunk, 1000%, hogy egy halál vicces mókusfiú felbukkan, és bedobja a poénjait, amivel elterelődnek a gyerek gondolatai.”
Bogi: „Ha van rá lehetőségem, akkor felhívom a szüleit, hogy tudjon kicsit beszélni velük, utána pedig megpróbálom elterelni a figyelmét, és lefoglalni valamivel: mindig rengeteg program van, szóval biztos talál valamit, ami érdekli. Csinálhatunk például valamilyen ajándékot a szüleinek, mondjuk, egy szép kitűzőt. Este szívesen olvasok mesét, és megvárom, amíg elalszik, reggel pedig kezdődhet újra a móka.”
Zsófi: „Ilyenkor a legjobb a figyelemelterelés: bevonom egy jó játékba, vagy elkísérem egy számára érdekes programra. Van, amikor egy fagyi is csodákra képes, de a bajáról tartósan akkor tud megfeledkezni, ha az élmény, feladat, játék, program miatt nincs szabad kapacitása azon merengeni, hogy vajon mit csinál most az anyukája vagy a családja. Amint valami számára élvezetes dologgal foglalkozik, jobban fogja érezni magát.”
Misi: „Beszélgetek vele, sétálunk a táborban, próbálom megnyugtatni, és arra fektetni a hangsúlyt, hogy mennyire sok élmény éri őt most. Megpróbálom felmérni, hogy mi lehet a honvágya mögött: nincsenek itt barátai? Nem érzi jól magát? Nem jók a programok? A tanárok? Egyéb oka van? Ha a szüleivel akarna nagyon beszélni, természetesen hagynám neki, de meggyőzném arról, hogy én is hadd beszéljek a szüleivel: nincs rosszabb, mint egy haragos szülő, aki a honvággyal küzdő gyermekéért aggódik – miközben a honvágy egy tök természetes érzés.”
Anita: „Megpróbálom megnyugtatni, ráébreszteni arra, hogy mennyire szerencsés helyzetben van, hogy táborozhat, és emlékeztetem arra, hogy a szüleit egész évben láthatja. Utána egy kis viccel megnevettetem, és együtt elhessegetjük a honvágyát.”
Ha szeretnéd tudni, hogy a gyerekek hogyan érezték magukat a PT-ben, kattints ide, és olvasd el a véleményüket!
