Az AI a mindennapokban segít

Szekció
PEOPLE TEAM tábor

Mai interjúnkban Márkkal, a PEOPLE TEAM idei első mesterségesintelligencia-táborának egyik szervezőjével beszélgettünk.

Mesélnél egy kicsit erről a táborról? Mi inspirált titeket egy ilyen, Magyarországon egyedülálló program létrehozására?

A PT idei célja, hogy a fiatalokat bevezesse a mesterséges intelligencia (azaz AI, artificial intelligence) lenyűgöző világába. Az inspirációnkat az adta, hogy egyértelművé vált: az AI az elmúlt évek során az IT-szektor megkerülhetetlen technológiájává avanzsált, amelynek hatása a jövőben csak még több területre fog kiterjedni, így elengedhetetlennek gondoltuk, hogy eszközöket és tudást biztosítsunk a terület iránt érdeklődő jövőbeli PT-táborozóknak. Egy olyan platformot akartunk létrehozni, ahol a fiatalok megismerhetik a mesterséges intelligencia alapfogalmait, gyakorlati tapasztalatokat szerezhetnek, és a kreativitásukat is fejleszthetik. Ahogy a kérdésedben már elhangzott, Magyarországon ez egyedülálló, pedig hazánkban is egyre nagyobb igény mutatkozik ennek a technológiának a megközelítésére, a fiatalok részéről különösképp. A főszerep pedig itt az övék, hiszen az AI-ban rejlő potenciált bizonyára ők fogják majd kibontakoztatni a jövőben. Nem titkolt célunk, hogy további tanulmányokra ösztönözzük az AI iránt érdeklődő, informatikai affinitással rendelkező gyerekeket. Mert hiszünk abban, hogy a fiatalok AI-ismeretekkel való felruházása segíthet egy jobb jövő kialakításában.

Bepillantást engednél abba, milyen programokra, tanulási lehetőségekre számíthatnak majd a fiatalok?

A tábort úgy terveztük, hogy egyszerre legyen informatív és szórakoztató is. Olyan alapvető mesterségesintelligencia-fogalmakkal találkoznak majd, mint a gépi tanulás, a neurális hálózatok és a large language modell, amellyel a méltán híres ChatGPT is dolgozik. Ezenfelül néhány izgalmas vendég előadót is meghívtunk, köztük munkaerőpiaci és tudományos szakembereket, akik megosztják majd velünk a mesterséges intelligenciával kapcsolatos meglátásaikat és tapasztalataikat.

Hogyan biztosítjátok, hogy a különböző előképzettségű szintű résztvevők is profitálhassanak a táborból?

Úgy terveztük meg a tananyagot, hogy az minden készségszint számára megfelelő legyen. A tábor során oktatóink és mentoraink igyekeznek mindenki igényeire odafigyelni; nekünk sem érdekünk, hogy legyen olyan táborozónk, aki már a felénél elveszti a fonalat. Ezenkívül ösztönözzük a közösségi szemléletet is – fontos, hogy a résztvevők egymástól is tanulhassanak, és inspirálhassák egymást. Korábbi informatikai táborainkban azt tapasztaltuk, hogy a csoporton belüli képességszintek sokfélesége elősegíti a csoportkohéziót, mivel a tapasztaltabbak kötelességüknek érzik, hogy segítsenek a szintjükre húzni kezdő társaikat. Ez a csoportdinamika segít egy olyan befogadó légkör kialakításában, ahol mindenki úgy érzi, hogy támogatják és fejlődésre motiválják.

Végezetül, mit remélsz, mit visznek magukkal a résztvevők a PT AI-táborából?

A végső célunk az, hogy a résztvevők biztos alapokkal távozzanak az AI használatának terén. Szeretnénk elérni, hogy az AI-ra ne csak érdekességként tekintsenek, hanem olyan eszközként, amelyet a valós, mindennapi problémáik megoldására is könnyedén használhatnak. Igazából ez a legfontosabb; nem az, hogy mindegyikükből a Szilícium-völgy legújabb csillaga legyen.

Készítette: Bárt Roland

Kapcsolódó
PEOPLE TEAM tábor
Szekció

A pillanatot megörökíteni

Mai cikkünkben Martin mesél a PEOPLE TEAM fotóstáborában szerzett élményeiről, illetve arról, hogyan segített a PT hasonló érdeklődésű fiatalokkal összehozni.…

Még több