Te fel tudsz vidítani másokat?

Interjú
PEOPLE TEAM tábor

Mókusmestereket keresünk – ezzel a szöveggel jelent meg évekkel ezelőtt a PEOPLE TEAM nyári táborába toborzó hirdetés, amelyben táboroztatókat kerestek. Természetesen elírás történt, és valójában mókamesterek jelentkezését várták, a hibából azonban megszületett a PT-s mókus kifejezés. A PEOPLE TEAM táboroztatóinak és tanárainak többsége az egykori táborozók közül kerül ki, ezért ők csak néhány évvel idősebbek a gyerekeknél. Ilyen oktató az egyetemista Karcsi is.

Miért fontos a táborozás?

Az ember ilyen kisebb helyeken tud új ismeretségeket szerezni, új emberekkel találkozni és barátokra találni. Másrészt igazi sikerélményeket szerezhet az ember, hiszen büszke lehet arra, amit elért, csinált vagy másokkal összehozott.

Milyen volt az első táboros élményed?

Egyszerűen fenomenális! Fotótáborba mentem, igaz, először féltem az idegenektől, de aztán hamar ellazultam, és a PT csodálatos hangulatával haladtam tovább.

Adj tanácsokat első táborozóknak!

Ne félj barátkozni, mindenki nagyon nyitott és segítőkész. Ne félj megmutatni önmagadat és a kreativitásodat a világnak!

Milyen tanácsokat adnál a szülőknek?

Ne aggódjanak, ha nem tudják elérni a gyereküket esténként, mert a remek programok lekötik őket, ezért nem veszik fel a telefont.

Volt honvágyad táborlakóként?

Nem volt.

Hogyan kezelnéd egy gyerek honvágyát?

Felhívnám a szüleit, és hagynám, hogy beszéljen velük. Ők jobban értenek a saját gyerekükhöz, mint én.

Sikerült táborban hosszú távú barátságokat kötnöd?

Igen, többen is vannak, akikkel most is tartom a kapcsolatot.

Milyen új ismereteket köszönhetsz a táborozásnak táboroztatóként?

Programok szervezését, összehozását, és más-más korosztályú gyerekek kezelését.

A legtutibb táboros program a…

Kaszinós, hiszen több olyan elfoglaltság van benne, amelyet választhatnak a többiek.

Mi a kedvenc helyed a táborban?

A hangár, mert ott vannak a legtöbben általában, és ott bárkivel beszélgethetek, bármilyen nyelven.

Mi (lesz) táboroztatóként a PT-ben a legjobb?

Jobban beleláthatok a színfalak mögötti munkálatokba.

Táboroztatóként mit vársz a tábortól?

Amit várok a tábortól, az az, hogy új tapasztalatokat szerezzek, megismerjek és összebarátkozzak új emberekkel, és jobban beleássam magam a gyerekek ellátásába, terelésébe és foglalkoztatásába.

Ha egy gyerek halálra bosszant, mi a megoldás?

Lefoglalom valamilyen játékkal, megkérem szépen, hogy mással beszélgessen, mert fontos feladatokat végzek, de egyébként nehezen bosszantanak fel.

Mondj 10 hozzávalót a cool táborhoz!

– Barátok

– Napszemcsi

– Strandtáska

– Telefon

– Töltő

– Úszógatya

– Süti

– Érdeklődés

– Energia

– Jókedv

Fantasztikus sikerélményed volt gyerekekkel, amikor…

Egyszer a tábor 3. hetében egy velem egyidős gyereket sikerült jobb kedvre derítenem, és azóta is nagyon gyakran beszélünk egymással. Számomra mindig hihetetlen az az élmény, amikor a másikat fel tudom vidítani.

Tartasz valamitől?

Hogy nem leszek szimpatikus először a többieknek – ettől félek általános óta.

Mire vagy kíváncsi a táborral kapcsolatban?

Hogyan kell kezelni más korosztályokat, hiszen nem lehet minden gyerekhez ugyanúgy hozzáállni.

Mit fogsz bebizonyítani magadnak?

Igenis tudok így is örömet szerezni gyerekeknek, szülőknek, a barátaimnak és főleg magamnak.

Kapcsolódó
PEOPLE TEAM tábor
Interjú

Vakon voltam eleinte

Amikor el tud szabadulni, Bogi Dániából érkezik a PEOPLE TEAM-be – szeret a PT-ben táboroztatni, ami szerinte egy másik dimenzió.…
PEOPLE TEAM tábor
Interjú

Vakon voltam eleinte

Bogi Dániából érkezik a PEOPLE TEAM-be – szeret a PT-ben táboroztatni, ami szerinte egy másik dimenzió. A PT-táborról (is) beszélgettünk.…

Még több